Lezárult a Karcolat Egyesület logópályázata, melyre sok értékes munka érkezett. Az elemzések során végül tizenöt logó- és arculattervet fogadott el a szerkesztőinkből álló zsűri.
Néhány munkát ki kellett zárnunk, mivel nem feleltek meg a kiírásnak.
Nehéz dolgunk volt, az első négy-öt pályázati mű között már alig volt különbség a minőséget és profizmust illetően. A végső sorrend is nehezen alakult ki, igazából majdnem minden szerkesztőnek volt saját favoritja, amely valamiért előnyt élvezett a többiekkel szemben. Azt a logót kerestük, amely jól használható, látványos, az egyesület tevékenységét legjobban kifejezi.
Végül az összpontszámok alapján alakítottuk ki az eredményt.
Első helyezést ért el
Gorácz Lajos Sándorné Nyilas Aliz

Második helyezést ért el
Juhász Valéria

Harmadik helyezést ért el
Tongori Szilvia

Második helyezést ért el
Juhász Valéria

Harmadik helyezést ért el
Tongori Szilvia
Harmadik helyezést ért el
Tongori Szilvia
Pontszámot nem kapott, de a zsűri tetszését elnyerte két pályázó műve, melyek remek tervezésről, profizmusról tanúskodnak.
Császár Péter logóterve
Kár, hogy a színes logóra nem illesztette a Kimte nevét – a levélpapír viszont nagyon figyelemreméltó, jól használható lett volna.
Csernyik Róbert logóterve
Az egyik legkidolgozottabb pályázati mű. Jó a színösszeállítás, a zsűrinek külön tetszett, hogy nem csak levélpapírt, hanem névjegyet és borítékot is tervezett a pályázó.
Ami ellene szólt, a kompozíció ferdesége. A zsűri nehezen fogadta el, kuszaságot, rendezetlenséget érzett ki belőle.
Továbbá két pályázó az egyik zsűritagtól 3-3 pontot kapott.
Mighty Ravendusk

Szklenár Ágnes
Az alábbi pontozótábla mutatja, hogy a szerkesztők melyik pályázónak hány pontot adtak, illetve kinek a munkáját értékelték pozitívan.
(az első 3, a második 2, a harmadik 1 pontot kapott)
Juhász Valéria mindkét pályázati műve kapott pontokat.
Minden pályázónak gratulálunk!
A nyertesekkel hamarosan felvesszük a kapcsolatot.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
3 comments
Gratulálok!
Nekem személy szerint Császár Péter logóterve tetszik a legjobban, bár egy felirat tényleg elkelt volna. De a többi is szép, igényes munka!
"Van, amikor a farok csóválja a sárkányt... De akkor már késő."
Nekem meg Tongori Szilviáé, de mind érdekes munka, gratulálok a helyezetteknek!
A tiszta lelkiismeret általában a rövid emlékezet biztos jele.
Hát... ezektől rosszabbat már nemigen lehetett volna készíteni!
1, Gorácz L. Sándorné "terve", egy teljesen egyszerű clipart!
Ha nem a google.hu-n találta, akkor máshol. A tipó egalizálása hiányzik.
A kiírásból: "Formai elvárások: Egyedi látásmódú és tervezésű műveket várunk.
Jól tükrözze az Egyesület törekvéseit és tevékenységét, legyen figyelemfelkeltő és üzenetet közvetítsen."
Az 1. terv szerintem ebből semminek nem felel meg!! Ha igen, akkor én tévedtem a kiíróval kapcsolatban!!
2, Inkább nem is minősítem...
3, Tongori Szilvia terve. Én ezen egy leheletnyit változtatnék, de így is klaszisokkal jobb bármelyiknél!!!!
A többit szintén nem minősíteném!
Elnézést, de szerintem a KIMTE-nek tisztában kellene lennie a logó fogalmával és formai követelményeivel, ha már erre írt ki pályázatot!
Egy biztos, hogy a nyertes "valamit", nem foglyák tudni széles körben használni! Ami nem mellékesen egy logó alapkövetelménye!
Elnézést a nagyon kritikus megfogalmazásért! Szakmailag még nem is érintettem!
Szilviának pedig NAGY gratuláció!! Az egyetlen, amiben tényleg van egyediség, ötletes, harmónikusak a színek!!